"Néztelek órákon át
Mint kisgyerek, ki csodál
Mindent, amit újnak lát:
Eget, földet, tengert,
Hajad, arcod, szád
És a nagy barna szemed.
Néztelek órákon át
Mintha te lennél a varázs,
Mely egyszerűen megbabonáz.
Te keserédes, tiltott gyümölcs,
Te megfoghatatlan vágy,
Ki tudatlan is szépen megölsz.
Néztelek órákon át
Mintha félnék, hogy talán
Holnap hűlt helyed talál rám,
Hol az ismerős könyvre elég
Egyetlen pillantás
S a szívem máris megég.
Néztelek órákon át
Mint vak, ki semmit sem lát
Csak téged, és senki mást.
Nem tudom, hogy miért
Talán megvakítottál...
Remélem, ez itt nem a vég.
És csak néztelek órákon át
Mint fa a naplemente tavát
Búsan, szomorkán...
De te nem néztél vissza,
Ahogy a nap sem nézett már
Pont arra az egy fára."
/ Ki ez a lány /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése