Téli álom (részlet)

"Kezed az én kezemben,
mint tűz egy jeges lélekben.
Mosolyod az arcomon,
mint lábnyomok a friss havon.

Barna szemed megmelenget,
mint kandalló a hideg telet.
Pillantásod felmelegít,
a hűvös széltől megmenekít.

Leheletnyi csókom a szádon,
mint hópehely a szempillámon,
megpihen, hidegen
míg el nem olvad hirtelen.

És könnyeim az arcomra fagynak,
mint ház falára egy nagy jégcsap.
Ha fúj a szél, majd leesik
És sok ezer darabra törik..."

                                                   /Ki ez a lány/

Egyedül (részlet)

"Egyedül vagyok. 

Fejemben emléked kavarog,

És hogy miket mondtál, 

Amivel az arcomra oly szép mosolyt csaltál,

Miközben belül darabokra szakítottál.

Csak nevettem rád,

De közben a szívem már fájt,

Mert tudtam, neked nem jelent mást

Ha szemedbe nézek, mint egy múló pillantást.

(...)

Ezért fáj, ha véletlen nézel rám,

Ha hirtelen szólsz hozzám

És ha úgy hagysz ott

Hogy az ajtót becsukod,

Mert olyan mintha bezártál volna

Egy kalitkába, 

Ahonnan ki nem jöhetek soha.

Madárszárnyaim összeborulnak,

Elefántkönnyeim lassan kicsordulnak.

Oroszlánszívem összefacsartad,

Néha egy erős tigris is összeomolhat.

De szemedben csak egy kisegér vagyok,

Láthatatlan… jelentéktelen,

Pedig nekem te a világot jelented.

Tudom, hogy egyszer mást kell keresnem,

De nehéz elengednem.

Mégis elmegyek a távolba, messzire

Megsértve, de fejemet felszegve,

Mint egy oroszlán sétál a naplemente tengerébe,

És ahogy egy madár elrepül a végtelenbe.

Szabadon. Csendesen…"

ALONE

Mikor mindenből eleged van... 
Mikor senkit sem érdekelsz már...
Mikor már téged sem érdekel senki...
Mikor senki sem segít...
Mikor egyedül maradsz...

Mit tehetsz?

Elmenekülhetnék. Az is egy megoldás. Elmenni innen, oda ahonnan még senki sem jött vissza, ahol lehet hogy sokkal jobb lenne. Ahol már nem fájna semmi. Mi értelme lenne itt maradnom? Ha már senkire sem számíthatok, ha már mindenki ellenem fordult... Kit érdekelne a sorsom? Hiszen már nekem sem számít...

Hogyan fogok kimászni a gödörből, ami egyre és egyre mélyebb minden egyes alkalommal, amikor beleesek? Egyre nehezebb felkapaszkodni, és mindig csak visszaesek... Lehet, hogy a következő alkalommal már nem lesz, aki kihúzzon belőle.

Kilátástalanság... Reménytelenség... Mikor nem rólam van szó, azt hiszem, nincs olyan helyzet amire ne lehetne megoldást találni, de amikor saját magam tapasztalom meg ezt az érzést... Az más. Ilyenkor az ember tényleg nem lát kiutat, beszűkül a látótere és csak a fájdalmat érzi. Vajon felül lehet emelkedni ezen az állapoton?

Adj magadnak pár napot. Talán  nem a környezetedben kell keresni a segítséget, hanem saját magadban. Időbe telik, de rájössz majd, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy segíts magadon. Találsz majd megoldást. Talán csak aludnod kell egyet vagy kettőt, és máris új nézőpontból fogod látni a helyzetet. Nehéz lesz... De nem elképzelhetetlenül nehéz. És talán amire azt hitted, hogy a világ végét jelenti, holnap már csak egy kis problémának fog tűnni... Bárcsak annak tűnne majd!

CREATE HAPPINESS

Nem kaphatunk meg mindent, amire csak vágyunk. Miénk lehet a világ összes pénze, akkor is van, amit sosem vehetünk meg. Akármennyire is vágyunk rá... Van, amit nem lehet erőltetni, van, ami ellen nem tehetünk semmit, bármennyire is szeretnénk és bármennyire is próbálkozunk. És bizony, azt hiszem mindenki életében kell lennie reménytelen szerelemnek is.

De miért lenne ez baj? Oké, igen, talán baj, mert szomorúak vagyunk és úgy érezzük, hogy semmi értelme nincs az életünknek. De ettől függetlenül meg kell tanulnunk átlépni ezen. Lehet, hogy mégis a mi javunkat szolgálja, minket erősít meg a fájdalom. Ha mindent megkapnánk, amit csak szeretnénk, akkor nem tudnánk értékelni azt, ami megadatott nekünk. Mert igenis lehet értéket találni az életünkben, akár mindenkinél mást és mást: egy barát, egy testvér, egy mosoly... Ezekre kell odafigyelnünk, mert akkor is, ha tombol bennünk az üresség, még adhatunk valami szépet másoknak, a világnak.

Közben pedig bíznunk kell abban, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az meg fog történni. Ha a sors úgy akarja, odaadja nekünk anélkül, hogy kérnénk. Ha tényleg szükségünk van rá, előbb-utóbb meg fog találni minket. De közben meg kell tanulnunk boldognak lenni. A boldogság nem az ölünkbe hullik, hanem mi teremtjük saját magunknak, csak rajtunk múlik minden. És ha soha nem érkezik meg az, amire vártunk, akkor is elmondhatjuk majd, hogy boldogok voltunk, hogy nem volt hiábavaló az életünk. Bíznunk kell abban, hogy aminek jönnie kell, az jönni fog, aminek mennie kell, az pedig menni fog...

BE HONEST

Néha könnyebb feladni. Néha könnyebb elfutni. Könnyebb nem tudomásul venni a problémákat és csak elbújni előlük, mintha nem találnának meg többé, ha te sem látod őket. De mindig ott lesznek a háttérben, akkor is ha sikerül elterelned a figyelmed róluk, ugyanúgy ott lesznek benned és emésztenek belülről. Csak rajtad múlik, hogy szembe mersz-e nézni velük, vagy életed végéig ott marad ez a tompa bűntudat benned.

Azt hiszem, muszáj szembenézni ezekkel a problémákkal. Lehet, hogy valamit elrontottunk, és ezt nehéz bevallani. Nehéz kibújni a büszkeségünkből és bocsánatot kérni. De megéri. Nincs nagyobb kincs az őszintéségnél, és még ha nem is volt semmi értelme, legalább te tudod hogy megtetted azt, ami a helyes. Nem tudod befolyásolni, hogy megbocsátanak-e neked vagy sem, vagy hogy mit gondolnak rólad mások. De ha te tisztában vagy azzal, hogy az igaz úton jársz, akkor arról bizony nem téríthet el senki. Ráadásul te is sokkal jobban érzed majd magad, felszabadult lehetsz.

És van, amikor bizony neked kell megtenned az első lépést. Akkor is, ha nem a te hibád volt a konfliktus, és sokáig vártál, hogy az kérjen bocsánatot, aki megbántott téged. De lehet, hogy ő is csak a te megerősítésedre vár. És ha megteszed azt a nagyon nehéz, de csupán egyetlen egy lépést, akkor onnantól már minden megy, mint a karikacsapás. Lehet, hogy nem is kell bocsánatot kérnie senkinek. Csak fogadd el, és ismerd be, hogy igen, megbántottak, de az emberek hibáznak. És bocsáss meg, anélkül is, hogy kérnék. Neked lesz jobb tőle.

Ha elrontottál valamit, kérj bocsánatot és tanulj belőle, ha pedig téged bántottak meg, ne vedd magadra a súlyát. Ne hordozz magadban fölösleges terheket, hiszen a kulcs a boldog, vidám élethez csak benned van, és rajtad múlik, hogy kinyitod-e azt az ajtót és belépsz-e rajta, vissza sem nézve, vagy maradsz ott ahol vagy, és soha nem mozdulsz majd előre.

DECISIONS

Döntéseket hozni nehéz.

Amikor az eszed mást mond, mint a szíved. És nem tudod, melyiknek higgy. Nem tudod, melyik lenne a helyes választás.

Amikor az életed útján hirtelen megállsz, egy helyben toporogsz… Előtted két lehetőség: jobbra menj, vagy balra? Az eszed jobbra húz, a biztonságos, kiépített út felé, de te legszívesebben balra fordulnál, az erdei ösvényre, ami nem tudod, hova vezet. Hogy egyáltalán vezet-e valahova vagy csak az üres és kietlen vadonban találnád magad, távol az úttól, és már nem találnál vissza soha többé.

Vajon megéri kockáztatni? Feladni a biztos boldogságot a kaland, a szenvedély kedvéért? Engedni a vonzásnak, hogy elcsábítson attól, amit akartál? És ami megadhatná neked azt, amire szükséged van?

De közben valahogyan mégis, arra vágysz, amit nem ismersz. Az erdőbe nézve nem látsz semmit, de tudod, hogy ott kell lennie valahol a fák között, elbújva. Érzed, hogy ott van, készen arra, hogy megtaláld. Talán csak rád vár. Örökké bánnád, ha meg sem próbálnád megkeresni. Mégis hogyan szalaszthatnád el a lehetőséget?

Jobbra, vagy balra mész? Vállalod a kockázatot, hogy esetleg elbuksz, vagy az érzéseidet háttérbe szorítva elindulsz a másik irányba?

Hunyd le a szemed, hozd összhangba a szíved az eszeddel… Hallgasd, mit mondanak.

Semmit? Furcsaságokat? Értelmetlenségeket? Összevisszaságokat?

Igen. Én is ezt érzem.

Nézz rám (részlet)

"Nézz rám, ha szeretnél

Táncolni úgy, ahogy rég

Mikor gyerekek voltunk még

És semmivel sem törődnénk.

De felnőttünk, nem volt segítség

És már el is jött a vég.

Nézz rám, ha nem vagy már

Ugyanaz az ember, ki voltál

Akkor, amikor velem táncoltál.

Te énnekem reményt adtál

Hogy létezik még varázs,

De elloptad már az összes csodát."

/ Ki ez a lány /