Mi értelme van az álomnak?
Eljutni egy másik dimenzióba, egy másik helyre, ahová mindig is menni akartál... Ahol azt történik, amit te elképzelsz, amit csak szeretnél. A legképtelenebb, legvalószínűtlenebb dolgok. Amik boldoggá tesznek. Egy kis ideig még el is hiszed, hogy ez a valóság, de akkor is van ott valami, ami beárnyékolja ezt a felhőtlenséget. Mert tudod, hogy nem tarthat örökké.
Nem. Nem tarthat örökké. Bármennyire is szeretnéd. Vissza kell térned a valóságba, a szürkeségbe, az esős időjárásba. És a varázs máris elveszik, szembesülsz azzal, hogy amitől boldog lennél, igazából soha nem történhet meg. Esély sincs rá. Remény sincs.
Egyszerűen csak ülsz és nézel magad elé, érzed magadban a hiányt. A boldogság hiányát, azt hiszem. Szenvedésnek tűnik, mert annyira jó volt az álomvilágban lenni, tudatlanul, sebezhetőn... Hogy ahhoz képest ez a világ semmi más, csak egy rakás igazságtalanság. Itt bármennyire is akarsz valamit, egyáltalán nem biztos hogy meg is fogod kapni. Lehetnek anyagi sikereid, megveheted a föld legnagyobb gyémántját... De soha nem fogsz boldog lenni, mert életed végéig keresed azt az utat, ami ahhoz a felhőtlen gyönyörűséghez vezet, amit álmodban már annyiszor átéltél, mégsem emlékszel rá pontosan, csak az érzésére. Az igazság az, hogy nem létezik felhőtlen boldogság. Bármennyire is akarod, bármennyire is igyekszel, próbálkozol, mindig lesz valami, akár egyetlen csepp felhő is, ami képes eltakarni a napot a szemed elől. De rajtad múlik, hogy ez érdekel-e téged egyáltalán.
Nem törődni a világgal, elzárkózni, élni a saját utamat és nem hagyni hogy befolyásoljanak... Ez minden, amit én szeretnék. Lehet, hogy próbálnak majd felébreszteni, nem is kevés erőfeszítéssel, de én akkor sem szeretnék visszatérni a valóságba. Persze, nagyon fontos, hogy tisztában legyek a nehézségekkel, amik ebben a komor világban körülvesznek, de ezek csupán akadályok az úton, ami az álmaim, a céljaim felé vezet. Attól, hogy a legtöbb ember úgy él, hogy csak megelégszik azzal a kevéssel, amije van, tudva, hogy sokkal több is lehetne annál, nekem nem kötelességem, hogy beálljak az elveszettek, beletörődöttek sorába. Minden ember úgy él, ahogyan ő a világot látja. Minden embernek más a nézőpontja, más a jó, más a boldogság. Én úgy fogok élni, ahogyan szeretném, de elfogadom, hogy vannak dolgok, amik csak az álmaimban lehetnek az enyémek. Van, amit nem lehet kemény munkával elérni, de ez így van jól. Meg kell tanulni azt is, hogyan kell lemondani valamiről. Mert ha az a dolog fontosabb, mint a a saját boldogságunk, amit magunk elé helyezünk... Az talán minket is megerősít és boldogabbá tesz. De ez már egy másik gondolatmenet.
Van-e tehát értelme az álomnak? Mindenképpen az a válaszom, hogy igen. Bár sosem valósulhat meg teljesen, akkor is lehet egy cél, ami a szemünk előtt lebeg. Ami vezet minket az úton, és ki tudja... Talán a legvégén mégis csak valósággá válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése