Vajon képes lennék rá, hogy megváltoztassam a világot? - kérdezem magamtól, miközben egyedül ücsörgök a szobámban egy kis vidéki házban, előttem a jegyzetfüzetem és kezemben egy toll. A képzeletem szánkózni kezd, lefelé a lejtőkön majd felrepülve az éjszakába, ahol sötét van, de én nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Nem akarok több sötétséget. Álmodni akarok, valami szépet, valami jót, valamit ami az enyém.
Ahogyan a tollam szaladgálni kezd a papíron, megörökítve egyre merészebb képzelgéseimet, egy új gondolat kezd szöget ütni a fejembe. Lehetséges, hogy a fejemben lévő káosz és a sok valószínűtlen butaság valósággá válhat, ha leírom? Hiszen akkor már nyoma marad, és ha valaki elolvassa, lehet, hogy nem fogja tudni, hogy nem igaz, vagy hogy csak kitaláltam.
Ami megtörtént, az megtörtént. Nem lehet változtatni rajta, nem lehet felülírni a valóságot. Nem lehet megváltoztatni a világot. Nem, a világ ugyanolyan elzüllött és önpusztító marad, bármit is teszek én, egy észrevehetetlen álmodozó lány a sok rohanó ember között. Nincs a kezemben a hatalom, hogy világméretű sikereket érjek el, de talán... Talán csak egy picikét, egy vízcseppnyit az óceánban, nekem is van erőm és hangom. És talán, ha csak néhány ember van... Az Isten szerelmére, ha csak egyetlen ember is van a közelemben, aki megáll és nem megy el mellettem, hanem figyel és hallgat, akkor már tettem valamit, ami maradandó. És már az is siker, még ha csak nagyon kicsike is.
Amikor egy üres lap van előttem, lehetőségem van arra, hogy létrehozzak valamit. Akármit. Amit csak akarok. Akár egy teljesen új világot is, anélkül, hogy a meglévőt próbálnám megváltoztatni. Egyedül az én kezemben van a kulcs, ahhoz az élethez, amilyet én szeretnék. És senki nem szólhat bele, hiszen egyedül vagyok, semmi mást nem csinálok csak ülök az asztalomnál. Mégis úgy érzem, hogy nálam van a lehetőség, valami újat kreálni, egyszerűen azzal a módszerrel, hogy minden kis szürreális hülyeséget papírra vetek, ami eszembe jut. Mert amit megalkotok, az csak az enyém. Azt senki nem veheti el tőlem.
És nem félek attól, hogy bárki is megakadályozzon engem abban, hogy ezt kiadjam magamból, és megmutassam másoknak is. Hiszen biztos vagyok benne, hogy nem csak én vagyok az egyetlen ebben a nagy világban, aki változást akar, kiutat a szürke, boldogtalan hétköznapokból. Hiszem, hogy ezt a kiutat megadhatja nekünk a képzeletünk, mert ami a fejünkben történik, az bizony a fejünkben is marad - kivéve abban az esetben, ha úgy döntünk, hogy megosztjuk ezt másokkal is.
És én így döntöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése