CREATE HAPPINESS

Nem kaphatunk meg mindent, amire csak vágyunk. Miénk lehet a világ összes pénze, akkor is van, amit sosem vehetünk meg. Akármennyire is vágyunk rá... Van, amit nem lehet erőltetni, van, ami ellen nem tehetünk semmit, bármennyire is szeretnénk és bármennyire is próbálkozunk. És bizony, azt hiszem mindenki életében kell lennie reménytelen szerelemnek is.

De miért lenne ez baj? Oké, igen, talán baj, mert szomorúak vagyunk és úgy érezzük, hogy semmi értelme nincs az életünknek. De ettől függetlenül meg kell tanulnunk átlépni ezen. Lehet, hogy mégis a mi javunkat szolgálja, minket erősít meg a fájdalom. Ha mindent megkapnánk, amit csak szeretnénk, akkor nem tudnánk értékelni azt, ami megadatott nekünk. Mert igenis lehet értéket találni az életünkben, akár mindenkinél mást és mást: egy barát, egy testvér, egy mosoly... Ezekre kell odafigyelnünk, mert akkor is, ha tombol bennünk az üresség, még adhatunk valami szépet másoknak, a világnak.

Közben pedig bíznunk kell abban, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az meg fog történni. Ha a sors úgy akarja, odaadja nekünk anélkül, hogy kérnénk. Ha tényleg szükségünk van rá, előbb-utóbb meg fog találni minket. De közben meg kell tanulnunk boldognak lenni. A boldogság nem az ölünkbe hullik, hanem mi teremtjük saját magunknak, csak rajtunk múlik minden. És ha soha nem érkezik meg az, amire vártunk, akkor is elmondhatjuk majd, hogy boldogok voltunk, hogy nem volt hiábavaló az életünk. Bíznunk kell abban, hogy aminek jönnie kell, az jönni fog, aminek mennie kell, az pedig menni fog...

BE HONEST

Néha könnyebb feladni. Néha könnyebb elfutni. Könnyebb nem tudomásul venni a problémákat és csak elbújni előlük, mintha nem találnának meg többé, ha te sem látod őket. De mindig ott lesznek a háttérben, akkor is ha sikerül elterelned a figyelmed róluk, ugyanúgy ott lesznek benned és emésztenek belülről. Csak rajtad múlik, hogy szembe mersz-e nézni velük, vagy életed végéig ott marad ez a tompa bűntudat benned.

Azt hiszem, muszáj szembenézni ezekkel a problémákkal. Lehet, hogy valamit elrontottunk, és ezt nehéz bevallani. Nehéz kibújni a büszkeségünkből és bocsánatot kérni. De megéri. Nincs nagyobb kincs az őszintéségnél, és még ha nem is volt semmi értelme, legalább te tudod hogy megtetted azt, ami a helyes. Nem tudod befolyásolni, hogy megbocsátanak-e neked vagy sem, vagy hogy mit gondolnak rólad mások. De ha te tisztában vagy azzal, hogy az igaz úton jársz, akkor arról bizony nem téríthet el senki. Ráadásul te is sokkal jobban érzed majd magad, felszabadult lehetsz.

És van, amikor bizony neked kell megtenned az első lépést. Akkor is, ha nem a te hibád volt a konfliktus, és sokáig vártál, hogy az kérjen bocsánatot, aki megbántott téged. De lehet, hogy ő is csak a te megerősítésedre vár. És ha megteszed azt a nagyon nehéz, de csupán egyetlen egy lépést, akkor onnantól már minden megy, mint a karikacsapás. Lehet, hogy nem is kell bocsánatot kérnie senkinek. Csak fogadd el, és ismerd be, hogy igen, megbántottak, de az emberek hibáznak. És bocsáss meg, anélkül is, hogy kérnék. Neked lesz jobb tőle.

Ha elrontottál valamit, kérj bocsánatot és tanulj belőle, ha pedig téged bántottak meg, ne vedd magadra a súlyát. Ne hordozz magadban fölösleges terheket, hiszen a kulcs a boldog, vidám élethez csak benned van, és rajtad múlik, hogy kinyitod-e azt az ajtót és belépsz-e rajta, vissza sem nézve, vagy maradsz ott ahol vagy, és soha nem mozdulsz majd előre.

DECISIONS

Döntéseket hozni nehéz.

Amikor az eszed mást mond, mint a szíved. És nem tudod, melyiknek higgy. Nem tudod, melyik lenne a helyes választás.

Amikor az életed útján hirtelen megállsz, egy helyben toporogsz… Előtted két lehetőség: jobbra menj, vagy balra? Az eszed jobbra húz, a biztonságos, kiépített út felé, de te legszívesebben balra fordulnál, az erdei ösvényre, ami nem tudod, hova vezet. Hogy egyáltalán vezet-e valahova vagy csak az üres és kietlen vadonban találnád magad, távol az úttól, és már nem találnál vissza soha többé.

Vajon megéri kockáztatni? Feladni a biztos boldogságot a kaland, a szenvedély kedvéért? Engedni a vonzásnak, hogy elcsábítson attól, amit akartál? És ami megadhatná neked azt, amire szükséged van?

De közben valahogyan mégis, arra vágysz, amit nem ismersz. Az erdőbe nézve nem látsz semmit, de tudod, hogy ott kell lennie valahol a fák között, elbújva. Érzed, hogy ott van, készen arra, hogy megtaláld. Talán csak rád vár. Örökké bánnád, ha meg sem próbálnád megkeresni. Mégis hogyan szalaszthatnád el a lehetőséget?

Jobbra, vagy balra mész? Vállalod a kockázatot, hogy esetleg elbuksz, vagy az érzéseidet háttérbe szorítva elindulsz a másik irányba?

Hunyd le a szemed, hozd összhangba a szíved az eszeddel… Hallgasd, mit mondanak.

Semmit? Furcsaságokat? Értelmetlenségeket? Összevisszaságokat?

Igen. Én is ezt érzem.

Nézz rám (részlet)

"Nézz rám, ha szeretnél

Táncolni úgy, ahogy rég

Mikor gyerekek voltunk még

És semmivel sem törődnénk.

De felnőttünk, nem volt segítség

És már el is jött a vég.

Nézz rám, ha nem vagy már

Ugyanaz az ember, ki voltál

Akkor, amikor velem táncoltál.

Te énnekem reményt adtál

Hogy létezik még varázs,

De elloptad már az összes csodát."

/ Ki ez a lány /

LOVE

Mi értelme van szeretni valakit, aki soha nem fog viszontszeretni? Jelen pillanatban úgy érzem, hogy teljesen fölösleges, teljesen hiábavaló a szeretetem valaki iránt, aki még csak rám sem néz. 

Miért keresztezte a sors az utamat az övével? Miért kellett találkoznunk? Miért szenvedek? Kell hogy legyen valami értelme, próbálom keresni, bár nagyon nehéz. De akkor is találnom kell valamit, valamit talán saját magamban, ami bizonyítja, hogy igenis megéri. Megéri mindenki másról lemondanom csak azért, mert várom hogy egy nap eljön majd a csoda, talán... 

Ha a sors ezt akarta, akkor biztosan volt valami oka rá. Nem hiába hozta össze a sok véletlent, amik szinte már túl nagy képtelenségek voltak ahhoz, hogy tényleg véletlenek legyenek. És nem hiába van az a bizonyos mosoly sem... Amikor velem van, úgy érzem, megéri minden szenvedés csak azért, hogy láthassam őt, még ha csak egy kis időre is.

Szeretni jó dolog. Nem szabadna szégyellni. Mégis el kell, hogy rejtsem előle. Hogy lehetne így is jó? Talán az lehet erre a válasz, hogy minden a pillanatban rejlik. Ha csak egy mosoly, egy pillantás, egy beszélgetés erejéig boldog vagyok, akkor már megéri. Ezekért a pillanatokért kell élni, és nem számít, hogy mi minden más van még a háttérben, elbújva... Hiszen azt úgysem tudhatja meg. Még nem.

Azt hiszem, meg kell tanulni, hogyan találjuk meg magunkban a békét akkor is, ha az elszalasztott lehetőségek fájdalma felemészt... Meg kell tanulni őszintén örülni a másik boldogságának, hiszen ha neki úgy a jó, hogy egyedül van, akkor boldog kell, hogy legyen. És mi más, ha nem az a szeretet lényege, hogy a legjobbat, a boldogságot kívánjuk a másiknak?

Távolról csodálni, reménytelenül szeretni, pillantással védelmezni... Nem hiszem, hogy lenne ennél boldogabb, mégis szomorúbb dolog a világon.

Néztelek

"Néztelek órákon át

Mint kisgyerek, ki csodál

Mindent, amit újnak lát:

Eget, földet, tengert,

Hajad, arcod, szád

És a nagy barna szemed.

Néztelek órákon át

Mintha te lennél a varázs,

Mely egyszerűen megbabonáz.

Te keserédes, tiltott gyümölcs,

Te megfoghatatlan vágy,

Ki tudatlan is szépen megölsz.

Néztelek órákon át

Mintha félnék, hogy talán

Holnap hűlt helyed talál rám,

Hol az ismerős könyvre elég

Egyetlen pillantás

S a szívem máris megég.

Néztelek órákon át

Mint vak, ki semmit sem lát

Csak téged, és senki mást.

Nem tudom, hogy miért

Talán megvakítottál...

Remélem, ez itt nem a vég.

És csak néztelek órákon át

Mint fa a naplemente tavát

Búsan, szomorkán...

De te nem néztél vissza,

Ahogy a nap sem nézett már

Pont arra az egy fára."

/ Ki ez a lány /

Néztelek (részlet)

"... És néztelek órákon át

Mint fa a naplemente tavát

Búsan, szomorkán...

De te nem néztél vissza

Ahogy a nap sem nézett már

Pont arra az egy fára..."

/Ki ez a lány/

RAIN

Az eső szép. Hideg, bátortalan, gyanúsan nyugodt. Szürke és átlagos. Mégis gyönyörű. Szeretem.

Egyedül sétálok unott utamon hazafelé... Azt kérdezik, miért egyedül. Arra gondolok, hogy azért, mert te nem vagy velem. Pedig itt kellene lenned, mellettem. Miért nem vagy itt?

Azt mondják, kékül a szám. Arra gondolok, hogy vajon akkor is fáznék-e, ha te itt lennél. Nem hiszem, hogy fáznék. Amikor velem vagy, semmi mással nem törődöm, csak a jelenléteddel, és a nagy barna szemeiddel.

Azt kérdezik, miért nem engedek közel senkit magamhoz. Arra gondolok, hogy azért, mert még mindig rád várok. És senkit nem akarok arra használni, hogy melegen tartsa a helyedet. Vagy inkább hogy elfeledtessen téged. Az úgysem sikerülne. De ezt nem mondhatom. Inkább csak megrázom a fejem, és egy titokzatosan szomorú mosollyal rád gondolok. Úgysem értenék... Azt kívánom, bárcsak valaki értené!

Fagyos ujjaim görcsösen kapaszkodnak apró esernyőmbe, miközben arra gondolok, hogy mennyire nem véd meg engem. Fázom, és a ruháim ugyanúgy vizesek lesznek, és ugyanúgy belelépek a sárba, mintha nem lenne semmi a fejem felett. Te megvédenél engem. Nem csak az esőtől, de a legnagyobb vihartól is, ebben biztos vagyok.

Az eső megnyugtató. Csendesen hangos, és ritmustalanul kopog, mégis olyan könnyű elaludni, miközben hallgatom. A te hangod is ilyen. Talán számomra még megnyugtatóbb, még természetesebb a füleimnek, mint az eső. Elképzelem, hogy a hangodat hallgatva alszom el.

Énekelnél, csendesen, édesen, nyugodtan. Ahogyan szoktál. Úgy, mintha csak én hallhatnám és senki más. És csak én hallanám, miközben a szíved az arcom alatt dobog, és betakarnál a karjaiddal. És akkor nem esne az eső, és már nem fáznék. Talán soha többé...

DREAMS

Mi értelme van az álomnak?

Eljutni egy másik dimenzióba, egy másik helyre, ahová mindig is menni akartál... Ahol azt történik, amit te elképzelsz, amit csak szeretnél. A legképtelenebb, legvalószínűtlenebb dolgok. Amik boldoggá tesznek. Egy kis ideig még el is hiszed, hogy ez a valóság, de akkor is van ott valami, ami beárnyékolja ezt a felhőtlenséget. Mert tudod, hogy nem tarthat örökké.

Nem. Nem tarthat örökké. Bármennyire is szeretnéd. Vissza kell térned a valóságba, a szürkeségbe, az esős időjárásba. És a varázs máris elveszik, szembesülsz azzal, hogy amitől boldog lennél, igazából soha nem történhet meg. Esély sincs rá. Remény sincs.

Egyszerűen csak ülsz és nézel magad elé, érzed magadban a hiányt. A boldogság hiányát, azt hiszem. Szenvedésnek tűnik, mert annyira jó volt az álomvilágban lenni, tudatlanul, sebezhetőn... Hogy ahhoz képest ez a világ semmi más, csak egy rakás igazságtalanság. Itt bármennyire is akarsz valamit, egyáltalán nem biztos hogy meg is fogod kapni. Lehetnek anyagi sikereid, megveheted a föld legnagyobb gyémántját... De soha nem fogsz boldog lenni, mert életed végéig keresed azt az utat, ami ahhoz a felhőtlen gyönyörűséghez vezet, amit álmodban már annyiszor átéltél, mégsem emlékszel rá pontosan, csak az érzésére. Az igazság az, hogy nem létezik felhőtlen boldogság. Bármennyire is akarod, bármennyire is igyekszel, próbálkozol, mindig lesz valami, akár egyetlen csepp felhő is, ami képes eltakarni a napot a szemed elől. De rajtad múlik, hogy ez érdekel-e téged egyáltalán. 

Nem törődni a világgal, elzárkózni, élni a saját utamat és nem hagyni hogy befolyásoljanak... Ez minden, amit én szeretnék. Lehet, hogy próbálnak majd felébreszteni, nem is kevés erőfeszítéssel, de én akkor sem szeretnék visszatérni a valóságba. Persze, nagyon fontos, hogy tisztában legyek a nehézségekkel, amik ebben a komor világban körülvesznek, de ezek csupán  akadályok az úton, ami az álmaim, a céljaim felé vezet. Attól, hogy a legtöbb ember úgy él, hogy csak megelégszik azzal a kevéssel, amije van, tudva, hogy sokkal több is lehetne annál, nekem nem kötelességem, hogy beálljak az elveszettek, beletörődöttek sorába. Minden ember úgy él, ahogyan ő a világot látja. Minden embernek más a nézőpontja, más a jó, más a boldogság. Én úgy fogok élni, ahogyan szeretném, de elfogadom, hogy vannak dolgok, amik csak az álmaimban lehetnek az enyémek. Van, amit nem lehet kemény munkával elérni, de ez így van jól. Meg kell tanulni azt is, hogyan kell lemondani valamiről. Mert ha az a dolog fontosabb, mint a a saját boldogságunk, amit magunk elé helyezünk... Az talán minket is megerősít és boldogabbá tesz. De ez már egy másik gondolatmenet.

Van-e tehát értelme az álomnak? Mindenképpen az a válaszom, hogy igen. Bár sosem valósulhat meg teljesen, akkor is lehet egy cél, ami a szemünk előtt lebeg. Ami vezet minket az úton, és ki tudja... Talán a legvégén mégis csak valósággá válik.

LIFE IS A LABYRINTH

Az élet egy labirintus. Te döntöd el, hogy merre indulsz, hogy merre kanyarodsz, és lehet, hogy nem fogsz elsőre célba érni. Lehet, hogy idő kell hozzá, lehet, hogy vissza kell fordulnod az úton, és azt az irányt választanod, ami mellett először simán elmentél, mert nem hitted, hogy az vezet majd célba. Lehet, hogy többször is meg kell próbálnod, mint egy egyszer vagy kétszer. A te döntésed, hogy megállsz-e a zsákutcában azzal a céllal, hogy halálodig búslakodj, vagy visszafordulsz és folytatod a keresést. Csak rajtad áll, hogy célba érsz-e vagy sem, egyedül kitartás kell hozzá. 

És lehet, hogy út közben, a kanyarok között találkozol másokkal, akik szintén a célt, a végállomást, a boldogságot keresik. Talán együtt mentek majd egy darabig, egymást segítve és támogatva, de eljön az is, amikor a te megérzésed jobbra, az övé pedig balra húz majd. És akkor el kell válnotok, de ez így van rendjén. Senki nem maradhat veled végig. De lehet, hogy a célban találkozni fogtok, és rádöbbentek, hogy mindketten követtetek el hibákat az út során, de végül ugyanott kötöttetek ki. És csak ez számít.

NOBODY'S PERFECT

Ha évekig játszol gyermekként egy játékkal, de egyszer csak elromlik, mit teszel? Rögtön eldobod és lemondasz róla, új és izgalmasabb elfoglaltság után kutatva, vagy inkább megjavítod, mert már annyira a szívedhez nőtt, hogy selejtesen is csak azzal szeretnél játszani? Azt hiszem, erre a kérdésre minden ember más választ adna.

Felnőttként ugyanez a döntés jöhet veled szembe, akár többször is. Viszont most már nagyobb a tét, emberekről van szó, a szeretteidről, barátaidról. Az emberek nem tökéletesek. Követnek el hibákat, de ez természetes, ez teszi őket igazivá. Ha valakivel megromlik a kapcsolatod, rajtad múlik, hogy eldobod-e őt magadtól, vagy csak mosolyogsz rajta, és azt mondod, hogy "Nem, ő sem tökéletes. De én így szeretem."

Ha nem vagy képes elfogadni másokat a hibáikkal együtt, akkor bizony örökké keresgélhetsz, sohasem fogod megtalálni a neked megfelelő embereket. Mert nem lesz olyan, akinek nincs negatív oldala, vagy akivel mindenben egyetértesz. Mindenkit eldobsz majd, mint egy megunt játékot, egy aprócska hiba után, és végül teljesen egyedül maradsz. Senkire nem számíthatsz majd...

Miért nem próbálod meg inkább élvezni az életet, és észrevenni, hogy minden ember egy csoda? A varázs ott van az orrod előtt, de te nem látod, mert elvakít a tökéletesség káprázata... Nehéz lesz, de ha megteszed és átlépsz rajta, sokkal tisztábban fogsz látni, és észreveszed majd a látszat mögött rejlő valóságot, ami talán szebb is, mint amit eddig elképzeltél. 

A boldogság kulcsa, hogy meglásd az értéket, ami minden ember szívében ott van, de tudd, hogy nem tökéletes senki sem. Ha valaki, akit szeretsz, hibát követ el, nem egyet és lehet, hogy nem is kettőt, akkor is nyugodtnak kell maradnod, és mosolyogva bámulnod rá, miközben arra gondolsz, "Igen, ő az az ember, akit választottam, akit elfogadok és aki egy igazi csoda, mert ő is Isten teremtménye és Isten soha nem hibázik..."

Lehet, hogy nehéz lesz, sőt, meg is ígérhetem hogy az lesz. Előfordulhat, hogy nem is éri meg. De tudnod kell, érezned kell, hogy ki az az ember aki megérdemli a feltétel nélküli szereteted... Mert csak rajtad múlik, hogy az út végén boldog lesz-e, vagy pedig egyedül.

CHANGE THE WORLD

Vajon képes lennék rá, hogy megváltoztassam a világot? - kérdezem magamtól, miközben egyedül ücsörgök a szobámban egy kis vidéki házban, előttem a jegyzetfüzetem és kezemben egy toll. A képzeletem szánkózni kezd, lefelé a lejtőkön majd felrepülve az éjszakába, ahol sötét van, de én nem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Nem akarok több sötétséget. Álmodni akarok, valami szépet, valami jót, valamit ami az enyém.

Ahogyan a tollam szaladgálni kezd a papíron, megörökítve egyre merészebb képzelgéseimet, egy új gondolat kezd szöget ütni a fejembe. Lehetséges, hogy a fejemben lévő káosz és a sok valószínűtlen butaság valósággá válhat, ha leírom? Hiszen akkor már nyoma marad, és ha valaki elolvassa, lehet, hogy nem fogja tudni, hogy nem igaz, vagy hogy csak kitaláltam.

Ami megtörtént, az megtörtént. Nem lehet változtatni rajta, nem lehet felülírni a valóságot. Nem lehet megváltoztatni a világot. Nem, a világ ugyanolyan elzüllött és önpusztító marad, bármit is teszek én, egy észrevehetetlen álmodozó lány a sok rohanó ember között. Nincs a kezemben a hatalom, hogy világméretű sikereket érjek el, de talán... Talán csak egy picikét, egy vízcseppnyit az óceánban, nekem is van erőm és hangom. És talán, ha csak néhány ember van... Az Isten szerelmére, ha csak egyetlen ember is van a közelemben, aki megáll és nem megy el mellettem, hanem figyel és hallgat, akkor már tettem valamit, ami maradandó. És már az is siker, még ha csak nagyon kicsike is.

Amikor egy üres lap van előttem, lehetőségem van arra, hogy létrehozzak valamit. Akármit. Amit csak akarok. Akár egy teljesen új világot is, anélkül, hogy a meglévőt próbálnám megváltoztatni. Egyedül az én kezemben van a kulcs, ahhoz az élethez, amilyet én szeretnék. És senki nem szólhat bele, hiszen egyedül vagyok, semmi mást nem csinálok csak ülök az asztalomnál. Mégis úgy érzem, hogy nálam van a lehetőség, valami újat kreálni, egyszerűen azzal a módszerrel, hogy minden kis szürreális hülyeséget papírra vetek, ami eszembe jut. Mert amit megalkotok, az csak az enyém. Azt senki nem veheti el tőlem.

És nem félek attól, hogy bárki is megakadályozzon engem abban, hogy ezt kiadjam magamból, és megmutassam másoknak is. Hiszen biztos vagyok benne, hogy nem csak én vagyok az egyetlen ebben a nagy világban, aki változást akar, kiutat a szürke, boldogtalan hétköznapokból. Hiszem, hogy ezt a kiutat megadhatja nekünk a képzeletünk, mert ami a fejünkben történik, az bizony a fejünkben  is marad - kivéve abban az esetben, ha úgy döntünk, hogy megosztjuk ezt másokkal is.

És én így döntöttem.