Mikor senkit sem érdekelsz már...
Mikor már téged sem érdekel senki...
Mikor senki sem segít...
Mikor egyedül maradsz...
Mit tehetsz?
Elmenekülhetnék. Az is egy megoldás. Elmenni innen, oda ahonnan még senki sem jött vissza, ahol lehet hogy sokkal jobb lenne. Ahol már nem fájna semmi. Mi értelme lenne itt maradnom? Ha már senkire sem számíthatok, ha már mindenki ellenem fordult... Kit érdekelne a sorsom? Hiszen már nekem sem számít...
Hogyan fogok kimászni a gödörből, ami egyre és egyre mélyebb minden egyes alkalommal, amikor beleesek? Egyre nehezebb felkapaszkodni, és mindig csak visszaesek... Lehet, hogy a következő alkalommal már nem lesz, aki kihúzzon belőle.
Kilátástalanság... Reménytelenség... Mikor nem rólam van szó, azt hiszem, nincs olyan helyzet amire ne lehetne megoldást találni, de amikor saját magam tapasztalom meg ezt az érzést... Az más. Ilyenkor az ember tényleg nem lát kiutat, beszűkül a látótere és csak a fájdalmat érzi. Vajon felül lehet emelkedni ezen az állapoton?
Adj magadnak pár napot. Talán nem a környezetedben kell keresni a segítséget, hanem saját magadban. Időbe telik, de rájössz majd, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy segíts magadon. Találsz majd megoldást. Talán csak aludnod kell egyet vagy kettőt, és máris új nézőpontból fogod látni a helyzetet. Nehéz lesz... De nem elképzelhetetlenül nehéz. És talán amire azt hitted, hogy a világ végét jelenti, holnap már csak egy kis problémának fog tűnni... Bárcsak annak tűnne majd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése